Egyéb

Nyári Tábor

A hétvégén sikeresen lezajlott az SKI MSZ 2018. évi – egyben jubileumi – nyári edzőtábora.
Ez alkalommal – új helyszinen – méltóbb körülmények között a Zöld Liget Iskolában folytak az edzések.
21 egyesület kb 150 karatésa edzhetett együtt Murakami sensei irányitása alatt.
Az SKI MSZ Elnöksége köszöni a résztvevő egyesületek aktivitását amivel segititek céljaink megvalósitását.
A vasárnapi napon danvizsgára is sor került és a következő karatékák teljesitették sikeresen a vizsgakövetelményeket.

Shodan:
  • Imre János
  • Hegedűs Bernadett
  • Horváth Gábor
  • Janó Tamás
  • Kalmár Klaudia
  • Kovács Dominika
  • Kutas Ferenc
  • Szakács Márk
  • Trombitás Tamás
  • Varga Gyula
Nidan:
  • Menyhárt Imre
  • Nikolics István
  • Tóth Krisztián
Sandan:
  • Lovász Gergely
Yondan:
  • Timár Attila

Az elért eredményekhez gratulálunk és további jó edzéseket kivánunk.

Köszönet Fridrich György senseinek, aki szervezte és irányította a danvizsgázók felkészülését.
Köszönetemet szeretnem kifejezni azoknak akik részt vettek a szervezésben és a lebonyolitásban.
Kiemelten és elsősorban Timár Lászlónak, aki Murakami sensei programját és szállitását szervezte meg.
Bucs-Tonk Dórának, Rédai Ildikónak, Vince Virgilnek – az elnökség tagjainak – akik az edzéseken segédkeztek.
Lovász Évának, aki a szállások kiosztásában vett részt.
Reszkető Péternek és dr. Tahon Róbertnek, akik a terem és a szállás biztositásában dolgoztak.

OSS!

Üdvözlettel:
Lovász György
SKI MSZ

  • 2026.07.01.
  • rlanweb

You may also like

Related News

0 Comments

Leave a comment here

Your email address will not be published. Required fields are marked *.